Kedves olvasóink, követőink!

Fontos hírekről szeretnénk nektek beszámolni, ezért fontos lenne, hogy elolvassátok ezt a közleményféleséget. 

Bő egy éve szerettem volna egy Netflix-tartalomról olvasni, de bármennyire is keresgéltem az interneten magyar kritika után, nem találtam. Biztos voltam benne, hogy rajtam kívül is vannak olyan emberek, akik egy adott tartalomról szívesen olvasnának, beszélgetnének, de nem volt hozzá megfelelő platform. Ekkor született meg a Netflix Hungary, illetve a hozzá kapcsolódó Facebook-csoport és honlap gondolata. Az elején egyedül írtam a cikkeket, és azt vettem észre, hogy a sorozatot kedvelőket érdekli az, amit írok, egyre több kérdés merült fel, és egyre több emailt kaptam. Végül úgy döntöttem, hogy átírom az oldal nevét Netflix és Cinema Hungary-re, hogy ne legyen megtévesztő az elnevezés, illetve új, lelkes munkatársakat vettem fel magam mellé, hiszen a megnövekedett követői tábort, az igényeket már nem tudtam egyedül kielégíteni. 

Jókor, jó helyen; nem titok, és nincs is ezen mit szégyellni, hogy a Netflix magyarországi lokalizációjának időpontjában elképesztően emelkedni kezdett az oldal látogatottsága, még több kérdést kaptunk, egyre többen szerettek volna megismerkedni ezzel a Netflix nevű, hazánkban viszonylag új dologgal. Egyre többen éreztek rá a streaming-szolgáltató által nyújtott életérzésre. Mi próbáltunk lépést tartani, tagfelvételt hirdettünk, elindult a Youtube-csatornánk, és szervezettebbek lettünk, hiszen próbáltunk eleget tenni az olvasóinknak, követőinknek. E mellett a Netflixmánia Facebook-csoport olyan szintű növekedésbe kezdett, amelyet – legalábbis nekem – ép ésszel felfogni nem lehetett. Az elmúlt hat napban például ezer új taggal bővült a csoport. 

Hogy még jobban megismerjük követőink igényeit, szokásait, egy kérdőívet barkácsoltunk össze, és kíváncsian vártuk, hogy akikért mindez van, tehát ti, hogy vélekedtek az oldalról, milyen tartalmakat szeretnétek olvasni, szerettünk volna jobban megismerni titeket. Örömteli volt látni, hogy több, mint 700-an töltöttétek ki az online kérdőívet. Úgy gondoljuk, ebből már lehet messzemenő konzekvenciákat levonni.

A kérdőív diagramjait az alábbi diasorozatban gyűjtöttük össze nektek. 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A legfontosabb információ természetesen számunkra az volt, hogy melyik szolgáltatótól szeretnétek többet olvasni, illetve milyen tartalmakra lennétek még kíváncsiak. 

Miután kiértékeltük a válaszokat, valamint hamarosan egy éves lett az oldal, ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy teljes mértékben megújulunk. 

Mit is jelent ez pontosan?

A legszembetűnőbb változás az lesz, hogy megváltozik az oldal neve, valamint a jelenlegi honlap átköltözik egy új helyre. Az új honlap neve: www.cinemazing.net. Az oldal már él, aktív, online, de még a végső finomítások hátra vannak, szóval az esetleges fennakadásokért előre is elnézést kérünk. Az új honlap szebb, nagyobb, látványosabb, minden szempontból modernebb lesz. 

A stáb tagjai, a szerkesztők megmaradnak, ami jó hír, hogy folyamatosan bővül a csapat, amelyre nagy szükségünk van, mert kiszélesítjük a repertoárunkat.  Bár a Netflix a szívünk csücske, ezentúl minden streaming-szolgáltató tartalmáról írni fogunk, tehát az HBO, az Apple, az Amazon, a Disney és a Hulu is terítéken lesz. 

Új rovatokat indítunk, amelyek témaspeficikusan dolgoznak fel sorozatokat és filmeket. 

A következő rovatok hamarosan indulnak: 

  • Scent of a Movie/Series (amolyan boros, pipázós, esszés, elmélkedős szekció a legmélyebb elemzési szándékokkal)
  • A VHS-korszak nagyjai (a csodálatos korszak csillagairól írunk majd)
  • Para-fázis (ez egy új kategória lesz, ahol a horror- és thrillerrajongók találhatják meg a számításaikat)
  • A magyar ugaron (magyar tartalmakkal foglalkozó rovat. Úgy gondoljuk, a hazai tartalmak nem mindig kapják meg a kellő figyelmet, ezen szeretnénk változtatni)
  • Pilotfan (premiersorozatok első részei alapján írunk rövid ajánlót, gondolatokat, érzéseiket, és többek között, hogy mire viheti a széria)

A fenti rovatokon kívül tervezés alatt állnak újak is, de azokról akkor írunk, amikor biztosak lesznek. 

A Facebookon az oldal átnevezése adott esetben hosszabb procedúra lehet, lehet, hogy csak több lépésben sikerül megváltoztatni. Ebben az esetben ideiglenese érdekes nevek is megjelenhetnek, ezt hagyjátok figyelmen kívül! Igyekszünk minél előbb átállni!

Sellei Zoltán

főszerkesztő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s